Connect with us

Szervusz! Mit keresel?

Betegségek

Dr. Domán István ortopéd sebész a személyre szabott megoldások híve

Dr. Domán István ortopéd sebész (Forrás: Forbes)

Már fiatalkorban is gyakran előforduló probléma a térdfájdalom, amely az idő előrehaladtával nem feltétlenül gyógyítható konzervatív módon. Dr. Domán István ortopéd sebész Magyarországon az elsők között vezetett be egy világviszonylatban is új műtéti eljárást, a személyre szabott térdprotéziseket. Erről a világszínvonalú és egyedi térdműtétről beszélgettünk vele.

– Mondhatjuk a doktorúrról, hogy csípő és térdspecialista?

Fő területem a csípő és térdprotézis beültetés, ahol olyan új eljárásokat, műtéti technikákat alkalmazok, melyek jelenleg a legfejlettebnek számítanak. Ilyen például a mozgásanalízis alapú csípőprotézis beültetés (OPS) vagy az egyénre szabott eszközökkel végzett térdprotézis beültetés (PSI) és az egyedileg gyártott, személyre szabott ConforMIS térdprotézis, melyeket Magyarországon elsőként honosítottam meg néhány évvel ezelőtt. Számomra a betegek elégedettsége az első, ezek a műtéti eljárások, ill. technológiák pedig jobb műtéti eredményt, nagyobb betegelégedettséget biztosíthatnak.  A műtéti kezelések mellett nagy hangsúlyt fektetek továbbá az ízületi kopást megelőző, ill. regeneratív terápiákra is.

Hogyan ismerte meg ezeket a Magyarországon még mások által nem alkalmazott műtéti technikákat?

Már egyetemi éveim alatt is több országban voltam gyakorlaton, később pedig orvosként is rendszeresen vettem rész külföldi kongresszusokon, továbbképzéseken. Közel 7 évet az Egyesült Királyságban dolgoztam konzultásként, ahol a magyarországi átlaghoz képest jóval magasabb betegszámot kellett ellátni, megoperálni. A magánkórházi munkámhoz elengedhetetlen volt, hogy folyamatosan tovább képezzem, fejlesszem magam, így évente több alkalommal vettem részt angliai és külföldi továbbképzéseken, műtéttechnikai kurzusokon. Ugyanakkor személyes hitvallásom is, hogy törekedjek a legjobbat nyújtani a hozzám forduló betegeknek, melyhez elengedhetetlen a legújabb műtéti technikák, technológiák elsajátítása. Jelenlegi járványügyi helyzetben a külföldre utazás sajnos nem megoldható, ezért online továbbképzéseken veszek részt.

– Beszéljünk pár szóban a leggyakoribb problémáról, a térdfájdalomról.

Térdfájdalom bármely életkorban jelentkezhet, hátterében leggyakrabban sérülés, kopás vagy gyulladásos megbetegedések állnak. A kopásos megbetegedések elsősorban az idősekre jellemzők, de egyre gyakrabban észleljük középkorú betegnél is. A térdkopás tipikus tünetei a kezdetben terhelésre, később már nyugalomban is fellépő fájdalom, ízületi duzzanat, az ízület merevsége, ill. a mozgáspálya beszűkülése. A panaszok a tünetek megjelenését követően fokozatosan rosszabbodhatnak.

-Mit lehet ilyenkor tenni?

Először próbálkozhatunk konzervatív terápiával, azaz nem műtéti beavatkozásokkal. Ezek közé tartozik az ideális testsúly elérése, a rendszeres, kíméletes torna, fizioterápiás kezelések, gyulladáscsökkentő, ill. chondroprotectív (porcvédő) szerek szedése, ill. ízületbe adható injekciók. Szteroid injekciót ma már ritkán adunk a porcsejtekre kifejtet negatív hatása, ill. az egyéb mellékhatások miatt, ellenben hyaluronsav és a különféle regeneratív injekciók, mint  a PRP (vérlemezkékben gazdag plazma) és a felnőttkori őssejt (csont vagy zsír eredetű) gyakran alkalmazott eljárások.

-Mi a következő lépés, ha a felsorolt terápiák nem hatnak?

Amikor a térdkopás kezelésében a konzervatív terápia már nem elegendő és a beteg életminősége jelentősen csökkent a fájdalom és mozgáskorlátozottság miatt, akkor többnyire elkerülhetetlen a térdprotézis műtét. A térdprotézis-beültetés manapság már biztonságos, rutin beavatkozásnak minősül. A műtét rendkívül sikeresnek számít, azonban azt hagyományos eljárással végezve az esetek mintegy 20 százalékánál mégsem teljesen elégedett a páciens. Ezen betegeknél a panaszok hátterében többnyire a protézis nem megfelelő méretével, elhelyezkedésével vagy esetleg formájával kapcsolatos probléma állhat.

ConformMIS, személyre szabott térdprotézis

-Létezik már olyan térdprotézis mellyel elkerülhetők ezek a problémák ?

A PSI technológia alkalmazásakor CT vagy MR vizsgálat alapján 3D rekonstrukció, digitális tervezés történik. Ez utóbbi gyakorlatilag számítógépen végzett virtuális protézis beültetést jelent. A megfelelő méret és pozíció kiválasztását követően személyre szabott, a protézis pontos beültetését segítő eszközök készülnek.

A legújabb technológiai fejlesztés a személyre szabott („custom made”) térdprotézis. Ez az eljárást a világ 8. országaként Magyarországon 2018-ban vezettünk be. A CT alapján egyénileg gyártott, a beteg térdéhez formában és méretben tökéletesen illeszkedő térdprotézis sokkal természetesebb érzetet biztosít a pácienseknek, akik rendszerint a műtét eredményével is elégedettebbek. A személyre szabott protézis mellett a beültető eszközök is teljesen egyénre szabottak, egyszer használatosak és nagy pontosságú beültetést tesznek lehetővé. Míg a hagyományos eljárásoknál a protéziseket egy méretsorból választottuk ki, így nem minden esetben illeszkedtek pontosan a beteg térdéhez, addig az új, személyre szabott ConforMIS térdprotézisek a beteg saját testi adottságainak maximális figyelembevételével készülnek. A műtétek hatékonyságát nem csak a betegek pozitív visszajelzései, hanem a statisztikák is igazolják. Az egyik legtöbbet hivatkozott protézis regiszter, a National Joint Registry for England and Wales adatai szerint a ConforMIS iTotal G2 térdprotézis alkalmazásával közel négyszer kisebb az esélye annak, hogy újra kellene operálni beteg térdét.

2 hozzászólás

2 Comments

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Advertisement

Kapcsolódó cikkek

Betegségek

Több orvosi szakterület összehangolt csapatmunkájának köszönhetően kapott esélyt egy budapesti ikerpár. A két kisfiú egy ritka genetikai betegséggel, Apert-szindrómával született. Dr. Hetthéssy Judit kézsebész...

Betegségek

Az Európában is újdonságnak számító robot asszisztenciával végzett térdprotézis műtét olyan pontosságot tesz lehetővé, amire egy orvos önmagában nem képes. A Magyarországon egyedülálló és Európában is...

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!