Connect with us

Szervusz! Mit keresel?

Betegségek

Zsiga Csaba, a bringás aki daganatos gyerekekért teker

Zsiga Csaba bringázásaival segíti a beteg gyerekeket. Címlapfotó: Zsiga Csaba

A fonyódi bringás múlt héten 333 kilométert tekert le egy súlyosan beteg kislány gyógyulása érdekében, ma pedig újból befekszik a kórházba, hogy sokadik műtétjén essen át. Zsiga Csaba nem hétköznapi módon éli meg betegségét, ő az önsajnálat helyett mások segítését tűzte ki céljául.

Honnan merít erőt Csaba ahhoz, hogy felülkerekedjen saját fizikai és lelki fájdalmán, és másokon segítsen? Hogyan tud felülni a biciklire és óriási távokat tekerni, miközben ő is betegségével harcol? Mit tanulhatunk tőle, mentalitásából, élethez való hozzáállásából? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a vele készített interjú során.

Számodra mit jelent a kerékpározás?

-2017-ben kezdődött a szerelem a bringázás és köztem, mikor 137 kilósan eldöntöttem, hogy lefogyok. A tekerést ajánlották, mint túlsúlyosan is biztonsággal végezhető sportág. A fogyás eszközeként tekintettem rá, mára pedig a kerékpározás az életformámmá vált.

Hogyan segít neked a bringázás betegséged feldolgozásában?

-2018-ban diagnosztizálták nálam a melanómát. Az elmúlt másfél évben tizenkét műtéten estem át. A 13. beavatkozás miatt most vasárnap fekszem be a kórházba. Ezalatt a másfél év alatt is folyamatosan tekertem. Mikor hazajöttem a kórházból, felültem a biciklimre és nekiindultam, mert amikor bringázom kikapcsolok. Olyankor azt érzem, hogy erős vagyok, átértékelődnek bennem a dolgok. Egy ilyen biciklitúra alkalmával fogalmazódott meg bennem az is, hogy másokon segítsek, hogy a “céltalan tekeréseimet” valami jó ügy érdekébe használjam fel.

Pontosan milyen jó ügyekről van szó?

-Nekem fontos, hogy ne csak éljek a nagyvilágba, hanem küzdjek a céljaimért. A bringázással kapcsolatos első célkitűzésem a fogyás volt. 2017-ben 50 kilótól szabadultam meg, azt tartom azóta is, hisz napi szinten mozgok, életformámmá vált a biciklizés. Újabb célt kellett találjak, hogy ne csak úgy tekerjek, hanem valami plusz értelme legyen a bringázásaimnak. Így jött, hogy először Borókának, majd az Eurakvilón keresztül daganatos gyermekeknek, most pedig egy 11 éves kislánynak segítek. Lizike, aki miatt legutóbb 333 km-t tekertem, ugyancsak fonyódi, mint ahogy én is. Szülei nem szerettek volna a nyilvánosság elé állni kislányuk betegsége kapcsán. Végül mégis meggyőztem őket és rájöttek mekkora erőt ad számukra az az óriási szeretet, amellyel feléjük fordulnak az emberek, akik megismerik történetüket. Sokat számítanak az együttérző, támogató szavak a nehéz helyzetben. Lizike, mikor édesanyja felolvasta a neki írt üzeneteket, elsírta magát örömében, meghatódott, hogy mennyien érdeklődnek iránta, mekkora szeretet árad felé. Számomra ezeket a pillanatokat átélni, másoknak segíteni jelenti az igazi örömöt.

Zsiga Csaba bringázásainak célja mások segítése. @bringazas.hu

Nem félsz nyíltan írni betegségedről a közösségi médiában?

-Ahogy a bringázás, a betegségemről posztolás is a “terápiám” része. Mindenki máshogy dolgozza fel félelmeit, gyötrődéseit. Van, aki megbotránkozik nyíltságomon, mert az a típus, aki nem akar beszélni betegségéről. Én pedig az vagyok, aki nem kertel, feketén-fehéren leírom amit gondolok, kiírom magamból a dolgokat. Rengeteg pozitív visszajelzést kapok az ilyen jellegű posztjaim kapcsán mind a betegektől, mind pedig hozzátartozóiktól.  Úgy látom, hogy a hasonló problémákkal küzdőknek segítség, ha úgy érzik nincsenek egyedül és más megfogalmazza helyettük is érzéseiket. Fontos a hozzátartozók számára is, hogy tisztán lássák hogyan, miben tudják segíteni gyógyulásunkat.

Úgy gondolom, hogy az egészséges emberek számára is tanulságos lehet történetem, küzdelmem a betegséggel, illetve harcom a daganatos gyerekek érdekében. Úgy gondolom, hogy a legtöbben nem törődnek egészségükkel egészen addig, amíg nem történik valami törés, valami tragédia az életükben. Bringázásaimmal és posztjaimmal a valós problémákra és az igazán bajbajutottakra szeretném felhívni a figyelmet.

Mi lesz a következő nagy bringázós projekted?

– Ha minden jól alakul, hamarosan 7 nap alatt 2020 kilométert tekerve körbe fogom bringázni Magyarországot. Hazánk  nevezetességeinek bemutatása mellett, természetesen küldetésemhez híven ez a tekerés is jótékony célt szolgál majd. Utamat a bringazas.hu oldalon lehet nyomon követni.

 

Klikk ide a hozzászoláshoz!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Advertisement

Kapcsolódó cikkek

Diéta, Testmozgás

A közhiedelem szerint a vízivás segíti a fogyást. Van valóban tudományos bizonyíték erre a tézisre, vagy csak egy a sok tévhit közül? Igen elterjedt...

Betegségek

Napjaink egyik legnépszerűbb szabadtéri sportja a kerékpározás. Közlekedési eszközként és sportszerként is éppolyan hasznos egészségünk szempontjából, ha biciklire pattanunk. Dr. Fazekas Gábor sportorvossal, a...

Diéta, Testmozgás

A hashtagek világában nem mindegy hogyan fogalmazunk. Míg eddig mondhattuk azt, hogy “sétálunk egy nagyot”, vagy “átbringázunk az ismerősökhöz”, netán “úszunk egyet a Balatonban”,...

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!