Mobiltelefon nélkül már el sem tudnánk képzelni életünket. Reggel okostelefonunk ébreszt, annak naptárjába írjuk programjainkat, fényképezőgép helyett azzal fotózunk és még sorolhatnánk számtalan hasznos funkcióját. Sajnos azonban praktikuma és számos pozitívuma mellett, az okostelefonoknak egészségromboló hatásai is vannak, melyek közül cikkünkben a teljesség igénye nélkül felsorolunk párat.
- Tumoros megbetegedések okozója?
Hogy valóban rákot okoz-e a mobiltelefonok sugárzása, tudományos körökben sincs egyetértés, illetve nincs egyértelmű bizonyíték, különböző kutatások más és más eredményre jutottak. Említésre méltó azonban, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kötelékén belül működő Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) munkacsoportja 2011-ben, miután tagjai tüzetesen kielemeztek minden vonatkozó vizsgálatot, végül a „potenciálisan rákkeltő hatású” pecsétet nyomták sugárzásuk miatt a mobiltelefonokra.
Egy új svéd kutatás szerint az évtizedeken át tartó, nagyon magas napi használat, amely során a telefont a fülünkhöz tartjuk, háromszorosára növeli az agydaganat kialakulásának esélyét. Egy fiatalokkal végzett kutatásban arra jutottak, hogy különösen veszélyes a mobiltelefon által kibocsátott sugárzás a kicsikre, a fejlődő agyra. A gyerekek koponyacsontja vékonyabb, mint a felnőtteké, így a gyermekagy nagyobb mértékű sugárzásnak van kitéve, mint a felnőtt.
- Rossz hatással van az alvás minőségére
A legújabb kísérletek szerint azok, akik hálószobájukban tartják mobiltelefonjukat, rosszabbul alszanak, mint azok, akik otthonukban máshol helyezik el éjszakára a készüléket. Professzor Bengt Arnetz és kollégái által a Wayne Egyetemen, az Uppsala Egyetemen, és a Karolinska Intézetben, Svédországban végzett kísérlet szerint a mobiltelefon által kibocsátott sugárzás hatására nehezebben alszunk el, kevesebbet is pihenünk, és csökken a mélyalvásban töltött idő.
- Kórokozók táptalaja
Viszonylag ritkán szoktuk telefonjainkat tisztítani, pedig kéne. Egy friss kutatás szerint okostelefonunk akár annyi kórokozót is rejthet, mint egy nyilvános wc ülőkéje! (uhhh) A telefon által generált hő pedig igazi jó táptalaja a baktériumoknak. Tehát amennyiben eddig nem tetted meg, most fertőtlenítsd telefonod. Most! 🙂
- Szociális és pszichológiai problémák okozója
A túlzott okostelefon-használat meggátolja a normális szociális érintkezést, sőt mániás viselkedéshez is vezethet. A mobiltelefon függőséget, mint viselkedési addikciót Nomophobiának hívják. Tipikus tünetei, hogy a telefon hiánya szorongást, feszültséget vált ki, mivel nem vagyunk elérhetőek, vagy mert úgy érezzük kimaradunk az információáramlásból, illetve az adott pillanatban megélt szociális helyzetből nem tudunk kilépni telefonunk segítségével.
- Gerincproblémákhoz vezet
Még abban az esetben is, ha nem vagy nomophob a gyakori telefon fölé görnyedés és fejbiccentés, rossz testtartáshoz, nyak, illetve hátfájáshoz, vagy akár fejfájáshoz, migrénhez is vezethet. Fokozottan igaz ez azokra a fiatalokra, akik egy nemrég publikált tanulmány szerint átlagban több, mint 4 órát töltenek mobiltelefonjuk kijelzőjét nézegetve, a közösségi média oldalakat pörgetve, vagy különböző játékokat játszva.
Fontos megjegyezni, hogy a fent felsorolt negatív hatások közül több csakis a túlzó mértékű okostelefon használat esetén léphet fel. Megfelelő önkontrollal, tudatos telefonhasználat mellet ezek az egészségkárosító hatások nem lépnek fel.
Forrás:
https://globalhealing.com/natural-health/5-ways-cell-phones-harm-health/
https://www.nhs.uk/news/lifestyle-and-exercise/mobile-effect-on-sleep/
https://folyoiratok.oh.gov.hu/uj-pedagogiai-szemle/problemas-okostelefon-es-internethasznalat-kozepiskolas-es-egyetemista-fiatalok
http://psycho.unideb.hu/munkatarsak/kormendi_attila/targyak/Mobiltelefonfuggoseg_a_viselkedesi_addikciok_kereteben.pdf