Connect with us

Szervusz! Mit keresel?

Egyéb kategória

Már négyfajta vakcinával oltanak Magyarországon

Szolnok, 2021. február 10. Béres Zoltán háziorvos az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésû, koronavírus elleni vakcináját mutatja szolnoki rendelõjében 2021. február 10-én. MTI/Mészáros János

Már négy vakcinával is oltanak, a fővárosban kezdődik az orosz Szputnyik V vakcina használata – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília elmondta: 560 fővárosi háziorvost kérnek arra, hogy válasszanak ki praxisukban öt embert, aki az oltópontokon kapja meg a Szputnyik V oltóanyagot. A vakcinából 2800 adag áll most rendelkezésre, és krónikus betegséggel nem rendelkezők kaphatják meg – tette hozzá.
Emlékeztetett, ebből az oltóanyagból “nem rendelkezünk tetemes mennyiséggel”. Még decemberben érkezett hatezer adag Szputnyik V, ebből laborvizsgálatok után szabadították fel a most beadható mennyiséget.
Ebből az oltóanyagból további húszezer ember beoltására elengedő mennyiség van az országban, de ezen tételek laboratóriumi vizsgálata még folyamatban van – jelezte.
A héten már nemcsak az oltópontokon használhatják, hanem a háziorvosok is olthatnak a Pfizer-vakcinával, amelyből kedden 85 410 adag érkezik Magyarországra, és egy ampulla 5-6 ember beoltására elég. A regisztrált beolthatók listáját az orvosok ismét megkapják, és a rendelőben kell megszervezni a legidősebbek oltását – mondta a tisztifőorvos.
Müller Cecília közölte: szintén a háziorvosoknál kezdődik a 18 és 60 év közötti, krónikus betegséggel élők oltása az AstraZeneca vakcinájával. 2040 háziorvos fog kapni egy-egy ampullát ebből az oltóanyagból, amelyből tíz-tíz ember beoltására lesz lehetőség. Ebből a vakcinából csütörtökön várható újabb szállítmány – tette hozzá.
Az AstraZeneca készítményéből is az idősebbek oltása kezdődik, de itt a krónikus egészségi állapoton is van hangsúly, hiszen fiatalabb emberek is élnek krónikus betegséggel – mondta. Ide sorolta a szív- és érrendszeri, a tüdő-, a vesebetegséggel élőket, a daganatos és a cukorbetegeket vagy a szervátültetetteket. Minden esetben a háziorvos szakmai döntésén múlik, hogy kiket olt be legelőször ezzel a vakcinával – emelte ki Müller Cecília.
Jelezte, hogy csütörtökön a Moderna vakcinájából is érkezik 21 600 adag.
Oltást eddig 291 396 ember kapott, 110 395-en pedig már valamelyik vakcina második dózisát is megkapták.
Müller Cecília fokozott figyelemre intett mindenkit, mert bár a járványügyi adatok javuló tendenciát mutatnak, az elvégzett tesztek “pozitivitási aránya” nő. Szintén nő a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépre szorulók száma: kórházban 3792 embert ápolnak a koronavírus szövődményeivel összefüggésben, közülük 304-en lélegeztetőgépen vannak.
Az adatok azt mutatják, hogy a járvány második hullámának lefelé menő szakaszában megtorpanás látszik, és sok helyen stagnál vagy emelkedik a vírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvizekben. “Ez némi aggodalomra ad okot” – fogalmazott Müller Cecília.
Kérdésre válaszolva elmondta, eddig 24 mintában mutatták ki a vírus brit variánsát, a brazil és az dél-afrikai mutánsra pedig még nem bukkantak rá itthon.

 

Klikk ide a hozzászoláshoz!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Advertisement

Kapcsolódó cikkek

Koronavírus

Belgium tovább folytatja a koronavírus ellen az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcina alkalmazását, mivel szakvélemények szerint az “oltóanyag jó,...

Koronavírus

A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) csütörtöki közleménye szerint a rendelkezésre álló adatok nem erősítik meg, hogy az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari...

Koronavírus

Eddig sosem tapasztalt mértékű romlás jellemzi az elmúlt napok járványügyi adatait, kiemelten fontos ezért a higiénés szabályok betartása és a védőoltás felvétele – közölte...

Koronavírus

A koronavírus-járvány harmadik hullámában egyre fiatalabbak egyre súlyosabb állapotban kerülnek intenzív osztályra – hangsúlyozta Péter Ádám, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ intenzív terápiás szakorvosa...

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!