A londoni King’s College tudósai arra jutottak, hogy a megbetegedés után három hónappal a koronavírusos betegek antitest szintje drámaian lecsökken. Ez azt jelenti, hogy hosszú távon azok sem lesznek immunisak a betegségre, akik átestek a koronavírus fertőzésen. Úgy tűnik, hogy ugyanúgy, mint az influenza, a koronavírus is újra tud fertőzni évről évre.
Vasárnap a Guardian közölt egy hosszabb cikket a londoni King’s College-ban folytatott kutatás eredményeiről.
A brit tudósok kutatásuk során 90 fő immunreakcióját figyelték, elemezték és arra jutottak, hogy a betegeknél három hét után tetőzik a vírus ellen fellépő antitestek száma, utána pedig folyamatosan csökken. A vizsgálatban résztvevők 60%-a hatékony immunreakcióval lépett fel a fertőzés ellen, de csak 17%-uknál maradt meg ez az erős védelem három hónappal a megbetegedés után. Voltak olyan alanyok is, akiknél már ki sem tudták mutatni az antitesteket pár hónappal a fertőzés után.
Dr. Katie Doores, a kutatást vezető professzor szerint a betegek megfelelő immunválaszt produkálnak a vírusra, azonban az nagyon gyors ütemben csökken, majd tűnik el. Minél magasabb volt a beteg antitest szintje a tetőzéskor, annál tovább tart ki az immunválasz is.
A londoni King’s College kutatása alapján azt a következtetést vonhatjuk, le, hogy hosszú távon nem bízhatunk a nyájimmunitás, vagy más néven közösségi immunitás kialakulásában. Illetve éppúgy, ahogy az influenza esetében, a koronavírus kapcsán is rendszeres oltásokra lesz szükség.