Magyarország sokat tanult a járványból, a veszélyhelyzet nehézségeire megtalálta a válaszokat, így egy hasonló kihívásra már felkészültebben reagálhat – jelentették ki kedden Budapesten a Fokozatváltás 2.0 – Újraindítás című konferencián felszólaló kutatók, egyetemi vezetők.
Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára úgy vélte, hogy a maga területén mindenki jól kezelte a járvány kihívásait, a digitális átállást a tanárok, diákok, oktatók és hallgatók egyaránt jól fogadták, senki nem vesztett félévet. Az államtitkár a tapasztalatokat nevezte a járvány legfőbb hozadékának, mivel ezekre alapozva egy újabb veszélyhelyzetet az előzőnél hatékonyabban lehet kezelni.
Merkely Béla előadásában a felkészültség fenntartását szorgalmazta, és közölte, hogy egy következő fertőzéshullám esetén újabb reprezentatív felmérés kezdődhet. A Semmelweis Egyetem rektora megerősítette, hogy a járvány második hulláma Magyarországot októberben érheti el.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter rámutatott, hogy a felsőoktatási intézményekben modellváltás valósul meg, az egyetemek köré tudományos és innovációs parkok szerveződnek, a már létrejöttek helyzetét és finanszírozását a kormány hamarosan áttekinti.
Hozzátette: az egészségipar kutatás-fejlesztésében szerepet kapnak a tudományos és innovációs parkok, köztük a Semmelweis Egyetemé. Hangsúlyozta, a válság idején megmutatkozott, hogy a magyar egészségipar szerkezete nem rossz, lehetőségei vannak a fejlődésre. Jelezte, hogy az idén 85 milliárd forint áll rendelkezésre az egészségipari cégek támogatására.
Forrás: MTI