Az elmúlt hetekben annyiszor hallhattuk már a WHO nevet, mint eddigi életünk során talán még soha. Az Egészségügyi Világszervezet iránymutatása szerint éljük mindennapjainkat, mossuk a kezünket, tartjuk a másfél méter távolságot egymástól. Az új koronavírus járvány terjedése kapcsán több bírálat is érte tevékenységüket. Cikkünkben összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat a szervezetről.
A WHO a World Health Organization szavak kezdőbetűit jelöli és magyarul Egészségügyi Világszervezetnek fordítjuk. Az ENSZ nemzetközi közegészségügyi koordináló hatóságaként működő szervezete, genfi központtal, és hat regionális irodával Kongótól a Fülöp Szigetekig. 1848. április 7-én írták alá az alapító okmányát, azóta ez a nap az Egészségügyi Világnap. Több, mint 150 országból 7000 ember dolgozik a mamutszervezetben.
A WHO célja, hogy egy olyan modern szervezet legyen, amelyik láthatatlanul, a háttérből dolgozik azon, hogy a világ lakosságának az egészsége mérhetően, jól érzékelhetően javuljon. 1950-től azaz a WHO működésének megkezdésétől napjainkig a születéskor várható átlagos élettartam 25 évvel nőtt meg és 2016-ban 6 millióval kevesebb gyermek halt meg ötödik születésnapja előtt, mint 1990-ben. Melyek azok a feladatok, amelyek ellátásával a WHO hozzájárult ezeknek a számoknak az eléréséhez?
A WHO fő feladatai:
- Iránymutatás az egészségügy területén.
- Együttműködés a kormányokkal a nemzeti egészségügyi programokban.
- Megfelelő egészségügyi technológia, információ és szabványok kifejlesztése és publikálása.
- Kiterjedt segélynyújtó, kutató és irányító tevékenység az egészségvédelem minden területén, különösen fertőző betegségek, járványok, gyermekbetegségek, szív és keringési zavarok, a rák és az AIDS okainak feltárása, természete, gyógyítása és megelőzése területén.
Pár érdekesség a WHO munkájáról:
- A WHO nemzetközi ajánlásának hatására emelték meg a dohánytermékek adóját Magyarországon is.
- Ugyancsak az Egészségügyi Világszervezet ajánlására található világszerte a dohánytermékek csomagolásán a cigarettázás káros hatásait bemutató képes figyelemfelhívó felirat.
- Többek között a WHO-nak köszönhető, hogy a fejlődő országokban is elterjedtek az oltások, amely gyermekek milliónak életét mentette és menti meg napjainkig.
- A WHO készítette el azt a magasság és testsúlytáblázatot, pontosabban növekedési görbét, amelyet a gyermekgyógyászok világszerte használnak a csecsemők és kisgyermekek fejlődésének értékelésére.
- A BNO kódokat, azaz a Betegségek Nemzetközi Osztályozásának kódjait is a WHO felügyelete alatt dolgozták ki, így a világ bármely országban ha megbetegszik valaki, vagy megsérül, diagnózisát egységes kódrendszer alapján tudják besorolni. A szabványos kódolás miatt a világ különböző országaiból érkező statisztikák, jelentések összehasonlíthatóak.