Az Index szerda délután arról írt, hogy gőzerővel gyártják Magyarországon a koronavírus elleni eddig egyik leghatékonyabbnak kikiáltott gyógyszert. A hírportál információját a Richter Gedeon Nyrt. is megerősítette.
Az Index Beke Zsuzsát, a gyógyszergyár kommunikációs és kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatóját is megkérdezte az új gyógyszerről. “A Richter 5 hónap megfeszített munka eredményeként sikeresen megoldotta a súlyos stádiumban lévő COVID-betegek kezelésére jelenleg leghatékonyabbnak bizonyuló Remdesivir hatóanyag szintézisét, melyet sikeresen le is gyártott.”
A gyógyszergyár még márciusban kapta a megbízást a Kormánytól, a fejlesztést az állam finanszírozta. A Richter a legyártott gyógyszereket – amelyek hozzávetőlegesen 260 kórházi beteg ellátására elegendő – átadja, azok kereskedelmi forgalomba nem kerülnek. A még hátralévő klinikai vizsgálatok lebonyolítása már nem a Richter feladata.
A Remdesivir az első olyan szer, amely klinikailag igazoltan gyorsítja a betegek gyógyulását és trendszerűen csökkenti a halálozási rátát, fogalmazott Beke Zsuzsa. Ahogy korábban megírtuk, Donald Trumpot is Remdesivirrel kezelték.