Várhatóan szerdán dönt a kormány a 65 évnél idősebbek vásárlási idősávjáról – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.
Müller Cecília úgy fogalmazott, a cél, hogy ezen a téren is visszaálljon az élet a megszokott kerékvágásba. Egyúttal megköszönte a lakosság türelmét. Gulyás Gergely az ATV kérdésére a legutóbbi kormányinfón azt mondta: június 18. után, a veszélyhelyzet végét követően is szükség lehet a kötelező idősávra, ám az nem biztos, hogy 9–12 óra marad.
Az országos tisztifőorvos elmondta azt is, hogy hétfőtől valamennyi egészségügyi ellátás korlátozás nélkül vehető igénybe. A kórházakban a koronavírus-fertőzöttek ellátására korábban elkülönített ágyak 80 százalékát újra az egyéb gyógyítás szolgálatába lehet állítani, 20 százalékot azonban továbbra is fent kell tartani a koronavírusos betegek kezelésére. A háziorvosoknál és a szakorvosoknál bevezetett négy ember/óra szabály érvényét veszti, az ellátás azonban továbbra is csak telefonos bejelentkezés után vehető igénybe – mondta el. Hozzátette, a szakorvosi óraszámoknak nem szabnak határt, mert mindenkinek érdeke az elhalasztott ellátások minél gyorsabb pótlása, az egyetlen feltétel, hogy az egészségügyi szolgáltatók tájékoztassák az egészségügyi hatóságot, illetve a finanszírozót.
Közölte: részlegesen feloldották a kórházi látogatási tilalmakat is, az ezzel kapcsolatos részletszabályokat az adott intézmény főigazgatója határozza meg. Felhívta a figyelmet arra, hogy csak egészséges látogató és csak kézmosás, kézfertőtlenítés után, maszkviselés mellett látogathat, kizárólag ő kerülhet két méteres távolságnál közelebb a beteghez. Az országos tisztifőorvos azt javasolta, a találkozókra lehetőleg a szabadban kerüljön sor.
Müller Cecília szólt arról, hogy az elmúlt 24 órában 7-tel nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma és egy ember halt meg a járvánnyal összefüggésben. A járvány kezdetétől igazoltan 4076-an fertőződtek meg, 2485-en gyógyultak meg, 563-an hunytak el. Az aktív fertőzöttek 1028-an vannak, kórházban 275 embert ápolnak, közülük 19-en szorulnak lélegeztetésre. Százezer lakosra továbbra is 41 megbetegedés és 5,8 halálozás jut – ismertette. Hozzáfűzte: százezer emberre Budapesten 110, Komárom-Esztergom megyében 100, Zalában 97, Fejérben 90, Pest megyében 46 a fertőzöttek száma.
Müller Cecília hangsúlyozta, hogy a legfrissebb adatok kedvezőek, a gyógyultak száma már két és félszerese az aktív fertőzöttekének, “de a vírus nem tűnt el, egy alacsony szinten jelen van az országban”, naponta 10 körüli a regisztrált új fertőzöttek száma. A szakember arra a kérdésre, hogy a megbetegedések hány százalékos növekedése, vagy mekkora esetszám esetén beszélhetünk a járvány második hullámának kezdetéről, azt mondta: nincs egzakt szám, a járványügyi szakmában mindig a tendenciákat, földrajzi területeket, s egyebek mellett zárt közösségeket figyelnek az esetleges időbeli beavatkozások elrendelése érdekében.
Az országos tisztifőorvos a külföldre utazóknak azt javasolta: kössenek biztosítást, hogy igénybe tudják venni a helyi egészségügyi ellátást, s ha koronavírus-fertőzés gyanúja merül fel, helyben kérjenek segítséget.
Forrás: MTI